fbpx

 Itt ülök Balin, Amed cuki halászfalujában, a parton a hálóingemben, laptoppal az ölemben ls csak úgy áramlanak belőlem a szavak. A reggeli ébredés óta csak úgy zakatolnak a fejemben a gondolatok és a kérdések:

Elfogadom én magamat, úgy igazán, mindenestül?

Szeretem a testemet?

Nem játszom-e a tökéletes szerepét, tudat alatt?

Ez most komoly? Én azt hittem már teljesen önmagam vagyok, felvállalva mindent.

Aztán egyszer csak jön egy felismerés: megválogatom, hogy milyen képeket teszek fel az instára, fészbukra... csak azokat, amin „szépnek” ítélem meg  magam és persze vékonynak. (Tudom, te is.)

Amin látszik egy kis háj, karika, narancsbőr stb., azt inkább nem. Pedig, ez a valóság, mindegyikkel rendelkezem. Mint milliónyi nő és férfi.

Közben persze nézem nap mint nap ítélkezve a csábosabbnál csábosabb pózba beálló turistákat körülöttem, ahogy az ezredik képet lövik el egy-egy látványosságnál. Ítélkezve mosolygok rajtuk, miközben ez a „tökéletesség betegség”, az „insta influenza” már engem is rég megfertőzött, csak eddig fel sem tűnt.

Figyelem az embereket Bali szerte, a turistákat és a helyieket és megdöbbenve ismerem fel, hogy a közösségi média, a Telefonunk, átvette az irányítást az életünkben teljesen. Egy szépséges naplementét már nem azért nézünk, mert szép, hanem hogy szép képeket csináljunk.

A most, a jelen pillanat gyilkosa a telefon, amit állandóan nyomkodunk. És bár látom ezt, nem értek vele egyet, jómagam is sokszor ezt teszem és nagyon kell figyelnem, hogy ne így cselekedjek!

És ez csak az egyik rossz tulajdonsága. A háttérben az egész arra megy ki, hogy megmutassuk másoknak: tökéletesek vagyunk, szépek vagyunk, csodaszép a hely, ahol vagyunk stb.

De a francba is, én nem vagyok tökéletes.

És most jöhetne a „tökéletlenségem a tökéletességem” és „mindenki tökéletes, ahogy van” bla bla.

De én se nem vagyok tökéletes, se nem érzem magam annak. Tehát egyikkel sem tudok azonosulni.

Annyit viszont tudok tenni, hogy tudatos vagyok és figyelek  és meglátom azt, amit csinálok: kiválogatom azokat a képeket, amiket beteszek insta sztoriba. Mert azokon szépnek érzem magam. A többin meg „szarul nézek ki”. És hát nekem tökéletesnek kell lennem ezek szerint...

Vajon ki a fenéhez hasonlítjuk magunkat, miért akarunk mindannyian modellek és szuperhősök lenni, mikor nem vagyunk azok?

Mióta lett a szépség, a siker és a tökéletes test a mérőszám?

Qurvára elegem van ebből. Mármint saját magamból. Hogy én is benyeltem ezt a bődületes hazugságot, hogy tökéletesnek kell lennem és egész életemben azért küzdöttem, hogy egy olyan képnek feleljek meg, ami nem én vagyok és a cél, aki lenni akarok, sosem leszek, mert nem létezik.

Mert én, én vagyok. Nem vagyok tökéletes, nem vagyok modell, nem vagyok minden percben boldogan szárnyaló, nem keresek milliárdokat, nem csak egészséges ételeket eszek. Nem tökéletes az életem és én sem vagyok az. De kérdezem én, mégis kinek tökéletes az élete? Ismersz ilyen embert?

Nem.

Már hetek óta feldobja a fészbuk, hogy a „Szeretem a Vállalkozásom közössége egy ideje nem hallott felőled, posztolj!”.

De nekem nem volt kedvem hozzá. Pedig itt vagyok a paradicsomban, tolhatnám a szebbnél szebb képeket.

De eddig nem volt mondanivalóm. Pontosabban nem ilyen inspiráltan, mint most.

Szóval még egyszer: Nem vagyok tökéletes. És elképesztően felemelő levenni a vállamról azt a terhet, hogy annak kell lennem, akár mint nő, vagy vállalkozó. De írhatnám, hogy nem kell tökéletes gyereknek, anyának, barátnak, embernek lennem! Mert olyan nincs!

És akkor most kiteszem a „ország-világ” elé: Mostantól még jobban figyelek ezekre (és remélem Téged is inspirállak rá):

Vagyok aki, vagyok, én vagyok.

Elfogadom magamat, úgy ahogy vagyok.

Tisztelem a testemet, a nőt, aki vagyok. Még akkor is, ha nem 50 kg vagyok!!:)

Nem vagyok modell és ezt elfogadom, abbahagyom, hogy tökéletesnek tűnjek.

Megélem örömmel a nőt, aki vagyok.

A vállalkozásomban továbbra is lehetek önmagam.

Ha nem akarok posztolni, nem fogok.

Nem csak akkor tudok eladni egy terméket, ha mindig sikeres vagyok.

Az élet hullámzik és ez oké. Tehát nem kell mindig mindennek tökéletesnek lennie.

Nem akarok filtereket használni és megkomponálni a képeimet, mert én önmagamat szeretném szeretni, nem egy illúziót.

Szeretném megélni a saját szépségemet, a saját életemet, a saját sikeremet és a sikertelenségemet is. A teljes csomagot, úgy ahogy van, egyben!

És ezúton megkérlek Téged is, hogy ha van valamilyen social media közösséged, kérlek ne neveld arra az embereket, ne erősítsd bennük azt, hogy tökéletesnek kell lenniük, se a szépségeddel, se a sikereddel.

Hol a határ az inspiráció és a tökéletesség mutogatása között? Nem tudom. Talán ott, hogy mi a mögöttes szándék a posztjaidban.

Persze osszuk meg az élményeket, de ne keltsük azt a látszatot, hogy minden oké és tökéletes.

Remélem nem keltettem feléd soha ezt a látszatot. Szeretném, ha tudnád, hogy nem tökéletes az életem. Ugyanúgy vannak gondjaim, mint bárkinek: önmagammal, a kapcsolataimban, a testemmel, a vállalkozásommal. Egyszer fent, egyszer lent.  De törekszem minden egyes nap (majdnem minden egyes nap:) a boldogságomra.

Hajlandó vagyok fejlődni és néha nagyon mélyre menni, hogy a felszínre hozzak dolgokat.

Nem kell tökéletesnek lennem. Oké vagyok, elég vagyok.

És igen, zavar, hogy egy csomó termék, márka azt akarja velem elhitetni, hogy ilyennek, meg olyannak kéne lennem. Mert bármennyire nem szeretném,  elhittem ezt a hazugságot.

Az a vágyam, hogy merjünk önmagunk lenni, elfogadni, azt akik vagyunk, haladni a szívünkkel összhangban, hogy boldogságban éljük az életünket.

Kérlek állj mellém és ne akard eljátszani azt, aki nem vagy. Ne szégyelld, ha van rajtad pár plussz kiló, ha most nem megy jól a vállalkozásod, vagy éppen baromi jól megy. Ne akarj másnak megfelelni (a szigorú önmagadnak sem).

Milyen csoda lenne mindenki számámra az élet, ha azt ami most van, teljes szívből befogadnánk, mindent. Igen, tudom, ez nem könnyű, de én akkor is érzem most magamban a lendületet, hogy így éljek.

Mert elegem van abból, hogy mint egy rossz főnök ítélkezem önmagam felett, hogy miben kéne jobbnak, szebbnek, mittudoménminek lennem. Elegem van a versenyből, amit önmagammal játszok. Mégis ki lehetne a nyertes ebben?

Senki. Pontosabban csak egy vesztes lehet benne, Én.

Tudom, hogy rezonálsz a soraimmal. Mert egyetlenegy olyan emberrel sem találkoztam még, aki teljes szívből elfogadta volna önmagát, akár külsőleg, akár belsőleg.

Szóval ezzel van dolgunk bőven.

Állj magad mellé ma és lásd be, hogy nem vagy tökéletes és nem is kell annak lenned.

Szóval, nem vagyok tökéletes és te sem.

Szuper, mert így legalább hibázhatunk. Lehet néha káosz, rossz nap, mélypont, sőt 1 kanál helyett, akár 3 kanál Nutella:).

Mert csak a tökéleteseknek kell mindig mindent jól csinálniuk. És ugyebár mi nem vagyunk azok.


>