Élet és vállalkozás. Újragondolva. Szívből.

.

MERD VALÓRA VÁLTANI AZ ÁLMAIDAT. 

TE ÍROD A SZTORID.

Az irodám íróasztalához láncolva vágyakoztam arra az életre, ami egy távoli álomnak tűnt. Hosszú éveken át mégsem mertem lépni. Mert féltem álmodni.

Őrültségnek gondoltam, hogy hátra akarom hagyni a biztosat, a logikusat, a jól fizetőt, a felsővezetői titulust.

Aztán megérkeztek szép sorjában: a pozitív megerősítések, az önismereti könyvek, a coaching képzések, a szuper tréningek, a meditáció, a jóga és néhány spirituálisabb irányzat is.

Egytől egyig mind segítettek abban, hogy igazán megismerjem önmagamat és végre közelebb férkőzzek a szívemhez: Meghalljam a szavát és elinduljak egy olyan élet irányába, amiből akkor még nem sokat értettem, de a szívem tudta, hogy helyes úton járok.

Ez az én sajátságos utam volt. Neked nem kell se kilépned, se beutaznod Ázsiát. Nem ez az önmegvalósítás egyetlen módja.

De őszintén hiszek abban, hogy a külső körülményeinktől függetlenül jogunk van követni az álmainkat, boldognak lenni és azt csinálni, amiben igazán jók vagyunk, amit igazán szeretünk. Ehhez viszont meg kell állnunk egy pillanatra, lelassulni és elkezdni befelé figyelni, meglátni, hogy mi van a félelmeken túl, a szívünkben. És ekkor elindul az önismereti út csodája.

T. Zsófi

Jó helyen jársz, ha: 

  • Hiszel az önismeret csodájában és abban, hogy önmagaddal kell kezdened.
  • Szeretnél boldogabb lenni és valóra váltani az álmaidat, de talán még félsz.
  • A szenvedélyedre épülő vállalkozással szeretnél értéket teremteni és olyan marketing / értékesítési megközelítésre vágysz, ami gyomorgörcs mentes, szívből jön.
  • A fentiek közül az egyik.

A Vízióm:


Szívből élni...

"A life coach énem célja, az önismeret csodájának megismertetése az életedben, a munkádban /vállalkozásodban."


Szívből Vállalkozni...

 "Az ex marketinges felsővezető, pedig minél több, olyan szenvedélyre épülő vállalkozást szeretne látni, akik értéket teremtenek és mernek a szívükre hallgatva haladni az álmaik útján."



Ők már megtapasztalták a közös munkát:


"


Zsófi személyében egy profi, coach eszközökkel felszerelt marketingest ismertem meg. A közös munka során abban segített, hogy kidolgozzam azt, amit adni szeretnék az ügyfeleim számára. Mindenkinek azt kívánom, hogy merjen lépni a saját álmaiért, és ehhez merjen profi támogatást kérni. Köszönöm.”


Kriszta

life coach

"


Fókuszálás, rendszerezés, átlátható tervezés.

 
Zsófi lazasága, közvetlensége, élő bejelentkezései tették igazán emberközelivé az iskolát.


 Renáta

/ önismereti tréner 

"


A program teljesen átformálta a vállalkozói gondolkodásmódomat és óriási lendületet adott a megvalósításhoz.

Számos új ötletet kaptam, érthető formában.

A program könnyű és rendkívül motiváló.


Zita

jóga oktató


Azt az életet éld, amire valóban vágysz...szívből.


Pink Lotus Önismereti Coaching Program



Tudj meg többet a
programokról:


Életre keltjük a vállalkozói álmod..szívből.


Inspirációs Marketing Vállalkozói Program


Csatlakozz a 21 napos Szívből    Vállalkozni kihíváshoz!

21 videó + munkafüzet