Milliós Bevétel Mastermind
Viszlát bevételi hullámvasút, hello folyamatos ügyfél áramlás és stabil, jövedelem!
Lépésről lépésre mutatjuk, hogyan tudsz akár milliós bevételű kampányokat és értékesítési térképet készíteni, önazonosan!
A Mastermind csoport ezúttal nélküled indult el! Következő indulás: 2026

Minden vállalkozó álma, hogy olyan értékesítési terve legyen, ami rendszeres bevételt hoz, tukmálás nélkül, úgy, hogy ne kelljen minden nap órákat tölteni a közösségi médiában.
Nem szeretnénk szépíteni: A kampánykészítés (folyamatos érdeklődő és bevétel áramlás) összetett és időigényes dolog. De bárki képes rá, hogy megtanulja, fejlődjön és sikereket érjen el. Ebben segítünk!
1.
Kampányt építünk közösen.
Felépítjük és végigcsináljuk közösen az első két kampányodat, két szakaszban, a lehető legegyszerűbben és szívből. Októberre összeáll az első, Tavaszra pedig a második.
2.
Mindent megkapsz hozzá.
Ehhez megadunk Neked minden gyakorlati tudást az értékesítésről, stratégiáról és a folyamatok felépítéséről. Sőt sablonokat is kapsz az emailekhez, hirdetésekhez és megtanulod hogyan tudod az AI-t segítségül hívni.
3.
Együtt haladunk az úton.
Lépésről-lépésre együtt haladunk előre. Hónapról hónapra mutatni fogjuk hogy mik a pontos lépések. Ígérjük, hogy a motiváció és a közös munka révén biztosan szárnyalni fogsz, ha elköteleződsz és csinálod.
Neked fog segíteni:
- Már működő vállalkozással, de hullámzó bevétellel küzdesz.
- Nem akarsz többet „vaktában posztolni” és ügyfelekre várni, állandóan a közösségi médiában lógni.
- Világos, technikailag kivitelezhető értékesítési rendszerre vágysz.
- Szeretnél a saját hangodon, szívből értékesíteni.
- Hajlandó vagy lépésről lépésre, közösségi támogatással felépíteni egy örökzöld + élő kampányt.
- Tudod, hogy minden belőled indul, ezért figyelsz arra, hogy milyen energiából teremtesz.
Hova fogsz eljutni?
Meg fog változni a vállalkozásod és az egész életed. Ki fogod építeni az érdeklődő és ügyfél utánpótló rendszeredet!
Miért 10 hónap? Mert az évek alatt teszteltünk, sokat. Egyéni és csoportos folyamatban is. Egy átlagos vállalkozó ennyi idő alatt tudja átlátni, begyakorolni, letesztelni és elég bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy sikerese kampányokat készítsen.
Kiszámítható érdeklődő áramlás
Már az első negyedév végére működő örökzöld tölcséred lesz, ami akkor is gyűjti az érdeklődőket, ha napokig nem posztolsz.
Kampányépítés könnyedén, önazonosan
Hosszútávú stratégiát építesz. Közösen időzített, élő kampányok, ahol milliós bevétel reális cél, nem álom.
Technikai bátorság
Hírlevél, hirdetés, lépésről lépésre mutatjuk, próbálod, kérdezel, nem maradsz magadra.
Szívközpontú értékesítés
Kemény „nyomulás” helyett értékadó tartalom, közösségi kapcsolódás, transzparens ajánlatok.
Felejtsd el az örökös social media posztolást és legyen olyan marketing stratégiád, ami folyamatosan biztosítja számodra az ügyfeleket.
Mi a Milliós Bevétel Mastermind felépítése?
Az előttünk álló 10 hónapban végig melletted leszünk. Mi hozzuk a letisztult tananyagot, a működő keretrendszert, a kipróbált sablonokat, valamint a stratégiai és technikai támogatást. Te pedig ezekre támaszkodva, lépésről lépésre építed fel azt a vállalkozást, amely kiszámíthatóan szállítja az érdeklődőket és a vásárlókat.
Az út nem lesz mindig könnyű, de minden percet megér, mert a folyamat végére stabil bevételi rendszerrel, nagyobb szakmai önbizalommal és szabadabb időbeosztással rendelkezel majd.
Minden hónapban kétszer találkozunk élőben, online! Minden alkalomról felvétel készül, ami utólag visszanézhető!
1. szakasz - Örökzöld érdeklődő vonzó kampány felépítése (Ősz)
Július: Kampány alapok és mindset >> Végre tisztán fogsz látni. Ebben a hónapban megérted, hogyan épül fel egy kampány és milyen ajánlat működik. Letisztul, kinek segítesz, miben és hogyan. Elkezded felépíteni a figyelemfelkeltő Welcome Drink-edet, amivel email listát fogsz építeni, vagy a meglévőt növelni.
>> Augusztus: Feliratkozó oldal, Mailerlite, Welcome Drink
Elindul a rendszered tervezése. Ebben a hónapban elkészíted az első érdeklődő gyűjtő oldalad és megtanulod az alap automatizációkat. Előkészíted az örökzöld érdeklődő szerző kampányod technikai hátterét.
>> Szeptember: Facebook hirdetés
Megtanulod célba juttatni az üzeneted. Ebben a hónapban elkészíted a hirdetéseidet, amelyek majd érdeklődőket hoznak az email listádra. Facebook hirdetések és a kommunikáció finomhangolása a célcsoportodra szabva.
>> Október: Kampány tesztelés
Élesedik az örökzöld kampányod. Ebben a hónapban elindítod az érdeklődő vonzó kampányodat – végre bővül az email listád! Hirdetés + feliratkozó oldal + welcome drink = automatikus érdeklődő gyűjtés. Kommunikációs terv és visszajelzések alapján alakítás.
>> November: Megtervezed az értékesítő kampányod
Ebben a hónapban nem posztokat írsz, hanem komplett kampányt tervezel, ami vevőket hoz. 2026 kampánynaptár + kampánystratégia. Meghatározod, mikor, mit és hogyan fogsz eladni. (Időpontot később egyeztetjük!)
>> December: Megszületik az ajánlatod
Ebben a hónapban kidolgozod azt a terméket, amit majd eladsz – valódi igényekre válaszolva. Webinár ötlet, Welcome Drink, termék téma, vásárlási út előkészítése. (Időpontot később egyeztetjük!)
2. szakasz - Élő kampány felépítése (Tavasz)
>> Január: Élő welcome drink
Megtervezed az élő kampány elemeit. Ebben a hónapban összerakod az élő kampány kulcselemeit. Welcome Drink élő verziója. Feliratkozó oldal + kampányvázlat elkészítése. (Időpontot később egyeztetjük!)
>> Február: Értékesítési háttérmunka
Előkészíted az eladást. Ebben a hónapban megírod az értékesítési oldalad, és mentálisan is felkészülsz az eladásra. Értékesítési szöveg, árstratégia, értékesítési blokkok oldása, megerősítés. (Időpontot később egyeztetjük!)
>> Március: Marketing Kommunikáció
Kommunikációra hangolódsz. Ebben a hónapban felépíted a kampányod kommunikációját – poszt, email, CTA.
Tartalomnaptár, posztötletek, automatizált emailek. Üzenet, ami érdeklődőből vásárlót varázsol. (Időpontot később egyeztetjük!)
>> Árpilis: FB hirdetés futtatása
Élesben hirdetsz. Ebben a hónapban elindul az élő kampányod hirdetéssel, feliratkozó oldallal, webinárra vagy kihívásra irányítással.
Elindul a kampányod! Hirdetés, feliratkozók, aktivitás. (Időpontot később egyeztetjük!)
>> Május: Élő kampány lebonyolítása, értékelés
Értékesítesz. Ebben a hónapban élőben értékesítesz és megérkeznek a vásárlók. Lezársz, elemzel és tanulsz belőle.
Vásárlások, statisztikák, visszajelzések. Tudni fogod, mi működött – és legközelebb még könnyebben csinálod. (Időpontot később egyeztetjük!)
Végig fogjuk a kezedet, mutatjuk az utat, havonta kétszer találkozunk online workshopon!
Csoport találkozók segítségével fogunk az úton tartani Téged, végig segítünk, inspirálunk, hogy haladj, teremts, növekedj. De mindeközben ne legyél fásult, túlterhelt, hanem könnyed és örömteli legyen a folyamat, amennyire csak lehetséges.
MEGVALÓSÍTUNK, HALADUNK, SZÍVBŐL.
CÉLUNK: HOGY HÓNAPRÓL HÓNAPRA ÉPÍTSD A KAMPÁNYODAT! EHHEZ TŰPONTOS ÚTMUTATÁST, LÉPÉSEKET KAPSZ!
Kormos Éva mesél a mastermind tapasztalatairól!
Évi 2 éve végezte el a programot és azóta is azóta is, kampányról, kampányra érkeznek az új érdeklődők és vásárlók. Erről is mesél a videóban! Weboldalát itt találod!
Milyen feltételei vannak a jelentkezésnek?
Meglévő vállalkozó vagy.
Legalább 6 hónapja vállalkozol, tehát már elindultál. Megvan az ötlet, téma, nem most keresed.
Van weboldalad.
Van weboldalad, még ha nem is tökéletes vagy készen állsz egyet létrehozni. Van legalább egy közösségi média felületed. (FB vagy Instagram)
Már termelsz bevételt.
Már adtál el, termeltél valamennyi bevételt, még ha nem is folyamatos. (bevételi hullámvasút)
100%-os elköteleződés.
100%-os elköteleződés a megvalósításhoz. Akkor is, ha vannak kétségek, félelmek. Készen állsz megtanulni FB hirdetni és hírlevél rendszert létrehozni a segítségünkkel.
"Strech, but not stress."
A Milliós Bevétel Mastermind egy haladó program és konkrét, bevétel növelő célja van. Természetesen marad a szívközpontú megközelítés, de azért csatlakozol, hogy növekedj!
Azt javasoljuk, hogy csak abban az esetben csatlakozz a mastermindhoz, ha a díja egy picit feszítő, de nem túl nagy kockázat a jelenlegi élet helyzetedben (tehát feszít, de nem stresszel). Ugyanis nagyon nehéz úgy haladni örömteli módon, ha „minden ezen múlik”, mert annak csak görcsösség a vége és ezzel blokkolni fogod a bőséget. Ez esetben inkább várj még.
A program minimum létszáma 15 fő!
tarts velünk!
Csatlakozz a Milliós Bevétel Mastermind Programba:
V.I.P Mastermind -
Egyéni és Csoportos támogatással, 10 hónapon át!
A programra kedvezményes ösztöndíjas helyek is elérhetőek!
Havi díj, 10 hónapon át:
65 000 Ft
Egy összegű, előre fizetés esetén 10% kedvezmény
+ Ajándékok és bónuszok több mint 135 000 Ft értékben
AJÁNDÉK 1: 30 000 Ft értékben
Válaszd ki, hogy melyik programom támogat téged a leginkább most:
- Álom Tervezés - Bőség Teremtés Program vagy
- Szívből Értékesíteni Tanfolyam vagy
- 3 havi tagság a Soul Business Klub-ba!
AJÁNDÉK 2: 39 000 Ft értékben
Facebook hirdetés mesterkurzus
AJÁNDÉK 3: 45 000 Ft értékben
MailerLite tréning, örökös hozzáféréssel!
AJÁNDÉK 4: 20 000 Ft értékben
Email sablonok, hirdetés sablonok, landing sablonok, checklisták.
Kik lesznek a mentoraid?
Online jelenlét megteremtésében, marketing stratégia kialakításában és a marketing folyamatok felépítésében tudok segíteni. Szeretném megmutatni mindenkinek, hogy a marketing lehet egyszerű és szerethető is.
Weboldal: https://www.green-design.hu/

Köszöntelek, Tölgyessy Zsófi vagyok, ex-marketinges felsővezető, life & business coach, világutazó, a szívközpontú élet támogatója. 10 éve vállalkozó.
A sikeres, marketinges, felsővezetői karrieremet hagytam hátra, hogy kövessem a szívemet. Miután kilépetem fél éven át utaztam Délkelet Ázsiában, hogy világot lássak és visszaszerezzem az élet szenvedélyemet, amit az automata robotpilóta üzemmód kikapcsolt.
A misszióm, hogy minél több ember kövesse a szívét és az álmait. A Soul Marketing módszer segítségével abban támogatlak, hogy önazonos marketing stratégiát tudj kialakítani, szívből!





